Kompetenciamérés 2011

A közoktatási törvény előírja, hogy minden évben a negyedik, hatodik, nyolcadik (és a tizedik) évfolyamon országos mérés keretében kell vizsgálni a tanulók szövegértési és matematikai készségeit.

A negyedik évfolyamos tanulók közül csak 200 kiválasztott itézménynek az eredményét értékelik központilag. A mi iskolánk ebben az évben nincs a kiválasztottak között, így a tanulók megírják a tesztet, de nem kell beküldenünk. A javítását, feldolgozását egyedileg végezhetjük el.

A hatodik és nyolcadik évfolyam dolgozata központilag kerül javításra és értékelésre.

A mérés menete

A tanulók reggel 7:45-re érkezzenek az iskolába. A mérés pontban 8:00 órakor kezdődik és délig tart. Tízórait, innivalót a gyerekek hozzanak magukkal, azt a szünetben elfogyaszthatják. Aki a napköziben tízóraizik, annak is lesz ideje felmenni étkezni. A tesztek kitöltéséhez toll szükséges, a felső tagozaton ezen felül vonalzót és számológépet kell hozni.

A 6. és 8. osztályosok hazavisznek egy Tanulói kérdőívet, melyet másnapra kérünk az iskolába visszahozni. Ennek kiöltése önkéntes, de az eredmények értékelése szempontjából rendkívül fontos. Az ezzel kapcsolatos minisztériumi tájékoztató itt olvasható.

 

A negyedik évfolyam időbeosztása:

Tájékoztatás, a Tesztfüzetek kiosztása

20 perc

8.00-8.20

Az íráskészség tesztjének megoldása

5 perc

8.20-8.25

Az elemi olvasáskészség tesztjének megoldása

40 perc

8.25-9.05

Szünet

15 perc

9.05-9.20

Tájékoztatás

5 perc

9.20-9.25

Az elemi számolási készség tesztjének megoldása

40 perc

9.25-10.05

Szünet

30 perc

10.05-10.35

Tájékoztatás

5 perc

10.35-10.40

Az elemi gondolkodási képesség tesztjének megoldása

40 perc

10.40-11.20

A Tesztfüzetek összeszedése

5 perc

11.20-11.25

 

A hatodik és nyolcadik osztályok időbeosztása

Tájékoztatás, a Tesztfüzetek kiosztása

20 perc

8.00-8.20

1. óra Tesztfüzet 1. rész

45 perc

8.20-9.05

Szünet

10 perc

9.05-9.15

2. óra Tesztfüzet 2. rész

45 perc

9.15-10.00

Szünet

15 perc

10.00-10.15

3. óra Tesztfüzet 3. rész

45 perc

10.15-11.00

Szünet

10 perc

11.00-11.10

4. óra Tesztfüzet 4. rész

45 perc

11.10-11.55

Tesztfüzetek összeszedése

10 perc

11:55-12:05

 

A tanuló mérési azonosítója

A tesztek kiosztása után minden tanuló kap egy Névjegykártyát. A Névkártyák tartalmazzák a tanulók nevét, születési dátumát és Mérési azonosítóját. Ezeket a mérés napján, a tesztfüzetek kiosztását megelőzően minden tanulónak oda kell adni, hogy a mérés során megbizonyosodhassanak arról, hogy valóban a megfelelő Mérési azonosítóval ellátott Tesztfüzetet töltik-e ki.

A Névkártya másik funkciója, hogy tájékoztatja a szülőt a tanuló mérési azonosítójáról, ezért a mérés befejeztével a Névkártyák a tanulóknál maradnak! Kérjük, hívják fel a tanulók figyelmét arra, hogy a Névkártyát adják át szüleiknek. A Jelenléti íven és a Névkártyán található név és Mérési azonosító összekapcsolását csak az iskola tudja elvégezni. A két adat együttes kezelésére az iskolán és a tanuló szülőjén kívül senki sem jogosult.

A felmérés eredményeiről többféle publikáció készül majd. 2012. február 28-tól a http://ohkir.gov.hu/okmfit honlapon elérhető lesz az Országos jelentés. Ezen a honlapon a tanulók, szüleik és intézményeik a mérési azonosító birtokában hozzáférhetnek a tanulói szintű eredményekhez.

 

Hírek

  Tájékoztató leendő elsősöknek  
  2012-02-23 12:43:54  
 

A szülőknek szóló tájékoztatót innen töltheti le.


 
  Egészségre nevelő és szemléletformáló egészségprogramok Dunabogdányban  
  2012-01-08 10:00:59  
 

Új logo

Az iskolában megrendezésre kerülő programokkal kapcsolatos részleteket a logora kattintva ismerheti meg.


 
  Legutóbb frissített  
 

Aktuális 2012.05.11
Étlap 2012.05.7
Osztályok
(fényképek) 2012.04.20
Naptár
2012.05.11
Leendő elsősöknek 2012.04.24


 

Hírlevél